​Június 30-a, vasárnap, 30-34°C. Eplényi Spartan Beast futamom dátuma, amit valószínűleg sosem felejtek el. 

Akadályok begyakorolva (max 5 hibára, burpeere számítok, függően az ügyességemtől, de az erő megvan), félmaratoni táv már nem újdonság, reggel izgatottan, de különösebb félelem nélkül indultam el itthonról, hiszen tudtam, felkészültem. Feleségem vezet, hiszen támogat ezerrel, tudja, hogy nehéz lesz. Elgondolkoztam, miért is megyek, mit várok az egésztől. Eszembe jutott a 2018 októberi Miskolci Sprint, amin annyit szenvedtem, de mégis sikerült, és rá is jöttem, hogy ezért megyek. Azért az érzésért, hogy átléptem egy határomat, meghaltam, majd feltámadtam és találtam még erőt ahhoz, hogy tovább menjek. Ez kell nekem. Annyira magabiztos voltam, hogy még időt is tűztem ki célul, csakhogy legyen miért küzdeni akkor is, ha nagyon jól megy. 

Ezzel a magabiztossággal álltam a rajthoz, utolsó csók, majd beígérem, hogy nemsokára jövök, erre egyből a nyakamba kellett vennem a zsákot, és a fenti képen lévő lejtő nézett velem szembe. Gondoltam sebaj, legalább nem fáradok le a zsákcipelésig ;). 

A szervezők kegyesek voltak, és a verseny legelején felzavartak minket kétszer a hegy legtetejére. A pályarajzon láthatjátok a szintkülönséget. Nos, a magabiztosságom, miután majdnem 2 óra kellett hozzá, hogy akadályokkal tűzdelve megmásszam kétszer ezt az iszonyatosan meredek emelkedőt, elszállt. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor a tetején a hegynek (másodjára) megtaláltam a 4km-es táblát. Szóval majdnem 2 óra kellett, hogy megtegyek 4km-et. Hát ez elég kiábrándító, de sebaj, csak megyünk majd lefele is. 

A derekam fáj, a combjaim és a vádlijaim elégtek, és ezekutánra olyan szinten fáradtnak éreztem magam, hogy a futásra többekkel együtt csak nagy áldozatok árán tudtuk rávenni magunkak, és akkor is csak párszáz méterre, úgyhogy maradt a csoportos erőltetett séta. 

Az akadályok meglepően jól mentek, de ezt is vártam magamtól. Bár a twisteren még a verseny elején elbuktam (afene pedig márciusban a superen megvolt), könnyedén ment az olympos és a Z-fal is, amiket eddig versenyen sosem tudtam megcsinálni. Olyan 14km-ig sétálva, kicsit futva (azt is leginkább lefelé) tettem meg a távot. Az akadályok is szépen fogytak, bár az egyensúlyozáson leestem a vonal előtt 2 lépéssel, szóval ismét jött a 30 burpee.  De csak a második. Itt rájöttem arra, ha eléggé hátradőlök, akkor a lábamat kímélve tudok kocogni, ami a leggyorsabb sétatempomnál is sokkal gyorsabb, viszont egyáltalán nem terhelt meg. (Erre jó lett volna hamarabb rájönni, lehet, hogy 30 perccel hamarabb értem volna be.) 

A saját testsúlyos akadályok nagyon jól mentek. Bender, A-monkey, Monkey-Bars, hibátlanul lendültem át habkönnyű 100+ kilóimmal rajtuk. meglepve magamat is azzal, hogy mennyire könnyűek lettek a sok edzésnek hála.

Volt két baráti vizes akadály is, amelyeket cselesen a pálya végefelé helyeztek el, így nem élvezhettük a hűsítő vizet, csak nagyon hosszú táv megtétele után. A második vizes akadály után végre megpillantom azt a motivációs tényezőt, aki a legnehezebb pillanatokon segített át, a feleségem. Onnantól kezdve mosolyogtam, és nem is voltam fáradt. (Rám is fogták, hogy eddig csak pihentem :) ) 

Innen még volt jópár akadály, de összesűrítve, és látszik a cél is, úgyhogy ezért is örültem rettenetesen. A zsákfelhúzás rettenetesen nehéz volt, pedig ez az én akadályom, itt tudom használni a súlyomat, de keményen meg kellett küzdenem a sikerért. Öröm, boldogság, de nem sokáig, mert kiderül, amit még nem sejtettem, hogy csak a móka kedvéért még egyszer felzavaranak a hegyre a lehető legmeredekebb útvonalon. Ez egy plusz fél óra hegymászást jelentett a tetején a szánhúzással (ez is baromi nehézre volt csinálva, 100 kilósok előnyben ;) ). 

Az utolsó akadály a Multi-Rig. A csak gyűrűs változatot begyakoroltam és megvolt rá a taktikám... de ez nem az volt. 3 gyűrű, 3 kötél, és a végén egy fal. Nem keseredtem el, mikor láttam leesni róla nálam sokkal atletikusabb, és könnyebb embereket, tudtam, hogy nem szabad fárasztanom magam rajta. 30 burpee az ára hogy befuthassak a célba. 

6 óra és 32 perc után mindössze 3 hibával, és 90 burpeevel a hátam mögött teljesítettem a pályát. Iszonyatosan örültem neki. 

Több, mint 1 hetembe került kipihenni ezt a jó kis Spartan Race-t, és nem túlzok, mikor azt mondom, hogy ez volt életem legkomolyabb fizikai teljesítménye. Kamatostul megkaptam, amiért jöttem.

A feltámadást, a határaim átlépését és az siker ízét a célban. 

Aki Spartan Race-re adja a fejét, azoknak ez jár ;) 

Ezer hála azoknak akik segítettek a felkészülésben, nélkülük még lehet, hogy most is ott kóvályognék :) 

A Kocogó Teknősnek https://www.facebook.com/KocogoTeknos/

Páder Zsófinak https://www.facebook.com/pader.zsofia/